A szövegek (levél vázlatok) letisztázva de nyelvtanilag nem javítva (azt lásd később):

 

    "Tisztelt Hadifoglyok Szövetsége!

 

         

     Az Ujságból értesültem a haidifoglyok kártalanitásáról.  1942-ben A

 

 

Nagykanizsai tüzérezredben hivtak be katonának hamarossan kivittek bennünket a

 

 

          frontra,

 

 

      15-ös Tarackos ütegben szolgáltam". 

 

                                                     

"Az előretörésben Voronyes  mellé [Gremjacse] a Don parján álltunk meg tüzelőállásban."

 

 

    

 

 

     "Onnéd a viszavonulás alatt elfagytak a lábaim és megsebesültem ami szilánk még

 

 

ma is bennem van". 

 

 

 

 

 

 

 

      És amikor bementem Nagykanizsára - abban a ütegben 540-550 katona volt -

 

     abból amikor én jelenkeztem még csak én voltam a 38dik, teljesen kivoltunk nyirva, 

 

     akkor engem Segédszolgáltosnak irtak, átkerültem  a Tartalékos ezredbe de a lábaim

 

     és a sebesülésem végett leszereltek mert  igen ki voltam merülve és le voltam gyengülve.

 

     De az csak 8 hónapig tartott és újbol behivtak.

 

     Akkor, amikor a front már Magyarországon dult; elirányitották a tartalék ezredet 

 

     Ausztriába. Igy én mint Főtüzér [...] kaptam egy pár lovat kocsival amivel az altisztek

 

     családjait és pogyászait szállitottuk és Ausztriában  egy faluban álltunk meg Tavaszig.

 

     Amikor már közeledett [...] a front akkor  Linzbe irányitottak bennünket, de ekkor már

   

     Linzbe sem tudtunk elmenni. Utközben egy kis faluban meg kellett  állni [Katzing], mert nem

 

     mehettünk tovább  [...],  ott ért az a hir hogy vége a háborunak [...]

 

 

 

      

Miért nem számitották [be] a háborus éveimet akkor pár százalékkal több nyugdiajam  lelehetett volna, azt a szenvedést

 

amin keresztül [mentünk] akik Èletben maradtunk [...], azt nem lehet leirni.

 

 

A Feleségem már megkapta az értesitést hogy az Orosz háboruban eltüntem.

 

De volt egy igazi ütegparancsnokom aki egy kis szán után kötött 2 kötelet mert a  lábamról  ő

 

vágta le a Bakancsokat és  pakrocban kötötte be a lábaimat mert bele volt dagadva a  lábaim  és ő

 

értesitette a  feleségemet hogy haza fogok kerülni de nem tudja mikor.

 

 

                               

 

                                                                                                                                                                                                                                                             

                                                                            Fagyott végtagu (fiatal) katonák a hazatérés útán egy korház udvarán.

 

                                                                                              

[Hadnaggyá avatása után 1933 augusztusától 1934 októberéig a kecskeméti 5.

tábori tüzérosztályhoz került  szakaszparancsnok, ahol a katonai teendők ellátása mellett

tovább folytatódott sprotbéli felkészülése az 1934   augusztusában  megrendezésre került

stockholmi nemzetközi versenyre, melyet a 25 éves svéd szövetség jubileumára  rendeztek.

Összesen 18 versenyző indult, Orbán Nándor az előkelő 4. helyet szerezte meg, csapatban a

magyarok a   harmadikak lettek.

 

Katonai pályája 1934 októberétől 1936 augusztusáig Budapesten az I. tábori tüzérosztálynál

 

folytatódott, ahol segédtisztként szolgált. Elvégezte a tiszti lovagló tanfolyamot s itt készült fel a

 

stockholmi verseny visszavágójára,  amelyre 1935-ben Budapesten  került sor. Az Európa-

 

bajnokságnak meghirdetett versenyen alapos felkészülés után  Orbán Nándor a 3. helyen végzett, a

 

magyar csapat ezüstérmes lett.

                                                 

 „Vitéz Orbán Nándor százados, mint az ezrednek volt visszamaradó különítmény parancsnoka

 

önként jelentkezett  az ezrednek mozgósításakor 1942. március 27-én az orosz harctérre.

 

Mint a 9./7. üteg parancsnoka a nyári   hadművelet alatt az orosz vonal áttörésénél és a timi

 

csatában kiváló teljesítményéért és vitéz magatartásáért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét

 

hadiszalagon és kardokkal érdemelt[e] ki.

 

A doni védelem alatt ütege működésével kimagaslóan kitűnt.

 

Osztályparancsnoka távollétében [a] 9/I. osztályt egy hónapon át kiválóan vezette.  A téli nagy

 

orosz támadás alatt ütegének nagy része volt abban, hogy a 9. hadosztály előtti sávban az oroszok

 

minden átkelési kísérlete kudarcba fulladt.

 

Vitéz [Orbán Nándor] személyes bátorságával, különösen a legnehezebb hadműveleti időszak alatt

 

a parancsra  történt visszavonulás idején példaképe volt mindenkor alárendeltjeinek.

 

Utóbbi teljesítményéért és vitéz magatartásáért, amikor az ellenséges harckocsira felugrott és

 

kézigránáttal azt  harcképtelenné tette,  miközben több helyen szilánkoktól megsebesült, Magyar

 

Érdemrend Tisztikeresztje hadiszalagon és kardokkal kitüntetésre hozta ezredparancsnoksága

 

javaslatba és összteljesítményéért, mint a  harcos csapattiszt mintaképe – jutalomképpen

 

kivételezett elbánásban való részesítésre érdemes[ítette].” [1]

 

[Az 56-os forradalom alatti tevékenysége miatt, mint Nagykanizsai Nemzeti Őrség parancsnoka –

 

ami csak  a polgári rend megszervezésére szólt – elitélte a („politikai”) biróság elöször 15, majd 10

 

évre. Ez időből 7 évet le  is kellett neki tölteni. De utánna  is még állandó megfigyelés alatt állt!].

 

 

 

[1] Csomor Erzsébet, Zalai Történei Tanulmányok, Zalaegerszeg, 1997

 

 

Irodalmi alapok.

 

A kutatásaim kezdetén nagy segitséget nyújtott az Internet-en megtalált publikáció „Frontnaplók a

Don-Kanyarból” [2], melyeket Apám Nagykanizsa-i bajtársai írták, tehát közvetlen helyzetek, felvonulás,

szállások, harcok, időjárás, ellátás stb. pontosan megegyezett Apám sorsával.

 

2010-ben fel is kerestem a szerkesztőt, Dr. Molnár Andrást (Zala Megyei Levéltár igazgatóját)

Zalaegerszegen,  rajta és Prof. Dr. Buza jánoson keresztül kapcsolatot kaptam:

Dr. Szabó Péterhez (Hadtörténeti Levéltár Budapest), aki több Don-i publikáció mellett e kis könyv

bevezetőjét is írta. Az ő segitségével tudtam átdolgozni egy nagyobb részét a meglévő hadijelentéseknek a

Bp.-i levéltárban. E dokumentumokból és további naplókból/könyvekből (l. lejebb) majdnem 100%-os

képet kaptam a III. hdt legészakibb egységeinek helyzetéről a Don partján és a pánikszerű meneküléséről

1943 január-februárjában.

 

Szerencsés „véletlen”, hogy továbbá a legtöbb könyv formájában megjelent napló éppen vagy a tüzéreket,

vagy a tüzérek elött harcoló gyalogezredeket illeti, melyek a 9. könnyü hadosztály keretében vonultak ki a

Donhoz, mint a III. (Szomathelyi) hadtest egységei (l. a részletes tagolást később).

 

Itt szeretném felsorolni honvédeket és postum köszönetet mondani nekik, akiknek volt még annyi erejük is,

hogy naplót vezessenek, vagy utólagosan leirják a szörnyüségeiket.

 

 

                                   (Rang,            Egység,               Születés,                                 Elhunyt

 

1) Dervalics László   őrvezető,          9./6. üteg,             1917. szept. 23. Nagykanizsa - 1994. aug. 6. Nagykanizsa.

 

2) Németh Jószef       tizedes,           17./III zlj,               1919. márc. 19. Zalaegerszeg - 1992. márc. 15. Zalaegerszeg.

 

3) Dr. Nyiri Zoltán     hadnagy,         17./II zlj,                1921. ápr. 28. Mernye - 1994. jul. 13. Siófok.

 

4) Sipos Béla          rajparancsnok,    17. gye közvetlen, 1914. nov. 26. Zalatárnok -  2010. máj. 30. Z.egerszeg.

 

  [zlj=zászlóalj, gye = gyalogezred]

                                                                                   

 

Krassay Pál, alezredes, 9. tüe  pcsnoka [tüzérezred parancsnok],  1892.  febr. 27.  Sopron -1987. okt. 19. Bécs

 

„Visszaemlékező, Hadijelentése"

 

                                         

 

                                                                                                                                                                                                                            A 9./II. tüzérosztály (l. lejebb) törzse. Balról 5. Krassay Pál.

 

Garda József, szakaszvezető. 9./3. üteg 1917. szept. 30. Érszakács  „Kint voltam a Donnál” [képek a könyvéből]        

  Vida István, őrvezető/irányzó, 9./3 üteg 1920. jun. 5. Petesháza [Szerb/Horvát/Szlovén Kir.] -

 

2004. dec. 4. Petesháza. Egy Petesházi Tüzér visszaemlékezése [...]”

 

                                                                          

 

Dr. Viczián Antal karpaszományos tizedes,17./II zlj orvosa, 1916. okt. 5. Budapest - 2000. máj. 21. Siófok. „Meghaltak a Donnál”.  

            
                                     

                                                                                                                             Dr. Viczián Antal, elől, jobbról a harmadik.

 

 

 Kónya Lajos, tartalékos zászlós később hadnagy , szakaszpcsnok 34./I. zlj, Felsőgalla, 1914. nov.2. -

1972. jul. 1 Budapest, „Hej, búra termett idő”.

 

 Továbbá: Kuntár Lajos, „A véres Don”, Kossa István, „Dunától a Donig”, Stomm Marcel,

 

„Emlékiratok”, Bártfai Szabó László, „Az utolsó emberig”, Boda Gyula, „Napló”, Lajtos Árpád,

 

„Emlékezés a 2 magyar hadseregre”, Péchy György, „Emlékezések”, Erdélyi Béla, „Vér és acél”, Dr.

 

Somorjai Lajos, „Megjártam a Don-Kanyart”.

 

Általános információk beszerzésében nagy segitséget nyujtott egykori iskolatársam és barátom     (Jedlik

 

Ányos Gimnázium Csepel)  Dr. Buza János, közgazdasági történész (Miskolc-i és Budapest-i egyetem),

 

aki rendelkezésemre bocsájtotta többek között Sára Sándor „Pergőtüz”-ét, Stak Tamás „Hadak Utján”-i

 

fotóalbumát és a „Magyarország második világháborús embervesztesége” cimű könyvét.

 

Ezek közé tartoznak még az igen fontos áttekintő publikációk:

 

Szabó Péter, „Don-Kanyar”, Nemeskürty István „Requiem egy hadseregért”, Nagybaczoni Nagy Vilmos,

 

„Végzetes Esztendők”, Zalai Gyüjtemény 36/I:, „Hadtörténelmi Tanulmányok”, Hadtörténei Intézet [...]

 

124 évfolyam 2. szám, „Hadtörténelmi Közlemények”, Horvát Csaba, „A magyar katonai felderités